Grund64 BINGÓ
Játékszabályok
Gyűjtsd a pecséteket a garantált ajándékért!
Mi ez?
A Grund64 BINGÓ egy jutalomjáték a Grund64 rendezvény visszatérő látogatói számára.
A Grund64 BINGÓ lapot a helyszínen tudod elkérni, és bármikor dímentesen bekapcsolódhatsz a gyűjtésbe.
Kattints az alábbi kérdésekre a részletes játékszabály megismeréséhez:
Ki vehet részt a pecsétgyűjtésben?
Életkortól függetlenül bárki, aki részt vesz rendezvényeinken a Grund64-ben. A pecsétgyűjtés névre szóló, tehát nem tudják családtagok, barátok együtt gyűjteni a pecséteket. A tulajdonosnak személyesen kell jelen lennie a versenyen, edzésen, táborban. Egyedül a könyv- vagy tanyagvásárlás az, amit családtag jóváírhat a pecsétgyűjtő számára.
A Grund64 – BINGÓ játékban vegyesen gyerekeknek és felnőtteknek való programok is szerepelnek. Gyerekek bármelyik programon részt tudnak venni, a felnőtteket annyi hátrány éri, hogy a gyerekeknek szánt programokon nem indulhatnak, de a gyűjtőmezők elrendezése alapján így is minden kategória-díjra van lehetőségük.
Mivel gyűjthetek pecséteket?
Pecsétgyűjtő kategóriák:
Pecsétet kaphatsz versenyen való részvételért, tanulásért vagy sakk-könyv, tananyag vásárlásáért.
Pecséteket csak a Sakkmatyi Sakkiskolához kötődő eseményeken gyűjthetsz.
GYEREKVERSENY: Kifejezetten gyerekeknek rendezett versenyünk. A pecsétet a helyszínen kapod meg. Az első érvényes rendezvény a 2024.07.28-i nyári Sakksuli-kupa, első versenye , melyről a pecsét utólag is kérhető.
Az alábbi kategóriákban a pontgyűjtés 2024.08.18-től indul:
AMATŐR: Amatőr, schnell vagy más élő versenyünk, ahova versenyengedély nem szükséges, és nem kifejezetten gyerekverseny. A pecsétet a helyszínen kapod meg a verseny alatt
TRIMESZTER: Egyharmad tanév, azaz pl. egy sakkszerda szezon, iskolai-óvodai szakkörön egy trimeszter, vagy 3 hónap folyamatos online részvétel heti 1 edzésen Ha nem folymatos bérleted van a szezonra, úgy maximum 2 hiányzás megengedett. A pecsétet a trimeszter utosó két hetében vagy az után kérheted a Grund64-ben egy tetszőleges rendezvényen.)
FIDE vagy CSAPAT verseny: Részvétel a Sakkmatyi által szervezett FIDE versenyen, vagy játék a Sakkmatyi SE csapattagként egy csapatversenyen., a fordulók több, mint 50%-án. A pecsétet a verseny ideje alatt kapod meg.
ONLINE KIHÍVÁS: Önképzőkör havi toplistán a szerezhető pontok minimum felét megszerezni, vagy ha rendezünk 7 napos kihívás, online fejtőverseny, online sakkversenyt azon aktív részvétel. A pecsétgyűjtésben résztvevő eseményeket aozk kiírásában jelöljük. A pecsétet a teljesítés után kérheted a Grund64-ben egy tetszőleges rendezvényen.
KÖNYV VAGY ONLINE: tananyag (egyszeri vásárlás, minimum 4000 Ft értékben. A pecsétet a vásárlás után kérheted a Grund64-ben egy tetszőleges rendezvényen. Fontos, hogy ha nem személyesen intézed a vásárlást, akkor azzal egyidőben jelezd, hogy a pecsétgyűjtésben is részt veszel. A vásárlást intézheti családtad a nevedben, de Rád kell hivatkozzon.
TÁBOR: egynapos vagy egyhetes tábor részvétel, lehet edzőtábor, felnőtt tábor, élménytábor; 1-3 napos tábor részvételért 1 pecsét, egész hetes turnus részvételért 2 pecsét jár. A pecsétet a tábor alatt vagy utána kérheted a Grund64-ben egy tetszőleges rendezvényen.
Mit kaphatok a pecsétért?
Ha összegyűlt egy alakzatod, amivel jogosult lettél a jutalomra, akkor azt a Grund64 helyszínen be is válthatod, általában azonnal. A különböző alakaztokért különböző ajándékokra vagy jogosult. Te döntöd el, hogy melyikre gyűjtesz!
De figyelj! Ha beváltod valamelyiket, a felhasznált pecsétek már nem használhatóak fel új alakzatnál! Tehát nem érdemes olyan alakzatokat gyűjtened, amik „fedik egymást”.
FŐDÍJ a BINGÓ – vagyis ha a teljes BINGÓ mezőt kirakod, az akkor is érvényes, ha abban már egy vagy több alakzatot beváltottál – és persze, hogy már beváltottad! 🙂
A jutalomnak 3 kis-kategóriája van és a BINGÓ. A kategóriákhoz kapcsolódó tárgyjutalmak időnként – készlettől függően – változhatnak. Azokat a „Mik a választható TÁRGYJUTALMAK?” kérdésnél találod.
1-es kategória a 4 vagy 5 mezőből álló szabályos alakzatok: választhatsz egy tárgyjutalmat VAGY 10% kedvezményt a következő sakkversenyre
2-es kategória a 6 mezőből álló szabályos alakzatok: választhatsz egy tárgyjutalmat VAGY 10% (de maximum 3.000 Ft) kedvezmény tőlünk bármire. (Pl. verseny, tábor, könyv, tanfolyam, stb.)
3-as kategória a 8 vagy több mezőből álló szabályos alakzatok: választhatsz egy tárgyjutalmat VAGY 15% (de maximum 4.000 Ft) kedvezmény tőlünk bármire. (Pl. verseny, tábor, könyv, tanfolyam, stb.)
BINGÓ: 5×5-ös teli tábla: egy fődíj (pl. kupa, lásd „Mik a választható TÁRGYJUTALMAK?”) ÉS 20% (de maximum 6.000 Ft) kedvezmény tőlünk bármire. (Pl. verseny, tábor, könyv, tanfolyam, stb.)
A kategóriajutalmak változatásának jogát fenntartjuk!
Mik a választható tárgyjutalmak?
A választható tárgyjutalmak időszakonként – készlettől függően – változhatnak.
Tárgyjutalmat VAGY kedvezménykupont választhatsz az 1-es, 2-es 3-as kategóriás alakzat beváltásakor. Lásd. „Mikor vagyok jogosult ajándékra?” és „Mit kaphatok a pecsétekért?” kérdéseket.
Itt láthatod az aktuálisan válaszható tárgyjutalmakat:
1-es kategória: sakkmatyis vagy grund64-es kitűző
2-es kategória: koronás toll
3-as kategória: sakk könyv
A fődíj egy kupa!
Mikor vagyok jogosult ajándékra?
Ajándékra akkor leszel jogosult, ha összegyűlt egy szabályos alakzatot a pecsétekből.
Ekkor a szabályos alakzatot bemutatod a Grund64 helyszínen, és jelzed, hogy szeretnéd beváltani az alakzatodat. Te döntöd el, hogy mikor és melyik alakzatot váltod ajándékra, hiszen a már beváltott mezők másik alakzatba nem számítanak bele, kivétel a BINGÓ-ba. Oda minden beleszámít.
Érvényes alakzatok a faltól-falig tartó sorok, vonalak és legalább 4 mező hosszúságú átlók, valamint a teli négyzetek, téglalapok (pl. 2×2, 3×2, 4×2 stb.) vagy „körvonalak„, amik egy téglalapot rajzolnak körbe. A szabályos alakzatokban lévő mezők számától függ, hogy a jutalom 1-es, 2-es vagy 3-as kategóriába tartozik-e:
A 4 mezőnél kisebb alakzatok nem számítanak.
1-es kategória a 4 vagy 5 mezőből álló szabályos alakzatok.
2-es kategória a 6 mezőből álló szabályos alakzatok.
3-as kategória a 8 vagy több mezőből álló szabályos alakzatok.
A fődíj a BINGÓ: 5×5-ös „teli” négyzet bárhol a táblán. Vagyis két merőleges szélső vonal kihagyható! Ebbe beleszámítanak a már ajándékká váltott mezők is!
Egy lapon több alakzat is beváltható, feltéve, hogy nincs közös mezőjük. Valamint a BINGÓ, ha összegyűlt egy teljes 5×5-ös mező.
A gyűtjést egy új lapon bármikor újra kezdheted, akkor is, ha nincs még meg a BINGÓ.
Példa a szabályos alakzatokra:
Itt két 1-es kategóriás szabályos alakzat lett beváltva: egy kis négyzet és egy kisátló, valamint egy 2-es kategóriás sor. A szürke mezők nem lettek beváltva:
Itt két 2-es kategóriás szabályos alakzat lett beváltva: egy téglalap és egy vonal, valamint egy 3-as kategóriás körvonal. A szürke mezők nem lettek beváltva:
Itt két 1-es kategóriás szabályos alakzat lett beváltva: egy kis négyzet és egy kisátló, valamint két 2-es kategóriás nagyátló. A szürke mezők nem lettek beváltva, viszont már összejött a fődíj is!
Mikor és hogyan kapom meg a pecséteket?
A pecsétet a rendezvény alatt, vagy utólag, de mindig a Grund64 helyszínén kapod meg.
Utólagos pecsétet 60 napon belül kaphatod meg. Ha előre tudod, hogy 60 napon belül nem tudsz a Grund64-be jönni (pl. külföldről vásárolsz online tananyagot, és csak fél év múlva tervezel majd egy versenyre jönni), akkor azt előre jelezd, és egyedileg egyeztetünk.
A megfelelő kategória egy üres mezőjébe pecsételünk, de te döntöd el, hogy melyik legyen az a mező, attól függően, hogy melyik alakzatra hajtassz.
De jól gondold meg, hova kéred, mert pecsétet utólag áthelyezni nem áll módunkban!
Pecsétre való jogosultságot a tulajdonos nevének ismeretében ellenőrizzük, és a pecsét mellé a jogosultság dátumát is bejegyezzük, pl. a verseny időpontját, a vásárlás napját, vagy a trimeszeter elejét és végét, stb.
Amennyiben nem a Grund64 helyszínén vásárolsz, hanem online, úgy fontos, hogy egy emaillel (hello@sakkmatyi.hu ) , a vásárlás mellé írt üzenettel jelezd, hogy ezt a vásárlást szeretnéd majd a BINGÓ lapra is feljegyeztetni. Fontos, hogy alapértelmezetten 60 napon belül el kell látogass a Grund64-be a pecsét miatt. Ha előre látod, hogy ez nem fog összejönni, akkor jelezd emailen és indokold, egyeztetünk.
A pecséteket a Grund64 helyszínén kérheted bármelyik rendezvényünk alatt. Akkor is, ha a jogosultságot online vagy más helyszíni szakkörön, táborban szerezted meg. A jutalmak nem gyűjthetők össze a Grund64 helyszíni eseményein való részvétel nélkül, így mindenképp fogunk találkozni! Egyedi esetekben (pl. előbb szerezted meg a versenyeken a pecsétet, majd egy online eseménnyel fejezed be a gyűjtést, és nem tudsz mégegyszer bejönni – rugalmasan megoldjuk a jutalmazást, ez esetben keress egyénileg a hello@sakkmatyi.hu címen.)
Ha otthon maradt a lapod, kérd, hogy írjuk fel, milyen pecsét járna és legközelebb bepecsételjük!
Ha kérdésed van, itt elérsz bennünket: hello@sakkmatyi.hu
Grund64 Bp. VIII. Bíró Lajos u . 15.
Mikortól indul a játék és meddig tart?
A játékot bármikor elkezdheted vagy újrakezdheted, és kezdéstől számítva 30 hónapod, azaz 2 és fél éved van a jutalmakat összegyűjteni.
A Grund64 BINGO játék 2024.08.18.-al indul, attől a dátumtól az összes felsorolt kategóriába kérhető a pecsét. Kivételt képez a Sakksuli kupa nyár gyerekverseny sorozat 2024.07.28-i versenye. Annak résztvevői a pecsétet utólag is megkapják.
A pecsétgyűjtés úgy indul, hogy a Grund64 helyszínén elkéred a BINGÓ pecsétgyűjtőt. Felírod rá a neved, születésnapod és egy kapcsolattartási email címet, és megkapod rá az első pecsétet. Ha az ezt megelőző 60 napban (persze csak a játék indulása után) volt már igazolhatóan pecsét-jogosultságod, akkor azért is elkérheted a pecséteket. A pecsétekhez felkerül a dátum is, amikor azokra a jogosultságot megszerezted. A legelső (legrégebbi dátumú) pecséted dátumát kell felírni a játék indulásához, és onnan számítva 30 hónap, azaz 2 és fél év áll rendelkezésedre, hogy erre a lapra gyűjtsd a pecséteket és beváltsd a jutalmakat.
Bármikor kezdhetsz új lapot, és indíthatsz újabb 2 és fél évet, amíg ezt a játékot le nem zártuk. (Ha tetszik nektek, akkor nem tervezzük egyhamar lezárni..) Ha lezárnánk a játékot, az azt jelenti, hogy akkor már újabb pecsétgyűjtés nem indítható, a megkezdetteket még lehet folytatni.
A BINGÓ lapok elrendezése időről időre változhat, így lehet, hogy egy későbbi gyűjtés alkalmával más pecsétgyűjtő lappal találkozol.
A megszerezhető jutalmak is változhatnak hasonló értékkategóriában. Ezen a weboldalon mindig láthatod az aktuálisat.
Mi történik, ha otthon felejtem vagy elveszítem a pecsétgyűjtő lapot?
Ha otthon felejted a pecsétgyűjtő lapot, amikor jössz a Grund64-be, akkor kérj meg bennünket a helyszínen, hogy írjuk fel a neked járó pecsétet, és 60 napon belül utólag is meg tudod kapni. Ha előre tálod, hogy 60 napon belül nem tudsz hozzánk újra ellátogatni, akkor kérhetsz egyedi haladékot, de ezt kérlek előre jelezd!
Ha elhagytad a pecsétgyűjtő lapodat, amin már jópár pecsét összegyűlt, az nagy szívfájdalom lehet.
Alaphelyzetben az az irányelv, hogy a visszaélések elkerülése végett a felnőtteknek és nagy gyerekeknek az elveszett pecsétgyűjtő lapot nem tudjuk rekonstruálni, és újra megadni a már egyszer megadott pecséteket, így csak új gyűjtést kezdhettek.
De tudjuk, hogy egy kisgyerek számára világtragédia lehet ha a majdnem összejött pecsétgyűjtő egy gyerekszoba-takarításnál a kukába kerül. Kérlek egyedi méltányossági igényt nyújtsatok be ilyen esetben, és meglátjuk mit tehetünk. Megígérni nem tudom a pótlást, de a cél, hogy a gyerekek élvezzék a játékot.
Egyéb
A játék szervezője a Sakkmatyi SE.
Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a játék fenntarthatósága és élvezhetősége érdeklében a szabályokon bármikor módosítsunk.
Grund64 Bp. VIII. Bíró Lajos u . 15.
20/544-7776