Egyesületünk a Grund64 SE jogosult 1%-ok fogadására

Egyesületünk a Grund64 SE jogosult 1%-ok fogadására

Egyesületünk a Grund64 SE jogosult 1%-ok fogadására a tavalyi évtől, és hálásak vagyunk érte, ha Te is gondolsz ránk, amikor az adód 1%-áról döntést hozol.

Ha megosztod rokonaiddal, ismerőseiddel is az információt, azzal pedig még többet tudsz segíteni.

Nem nekünk, hanem a nálunk versenyszerűen sakkozó gyerekeknek, illetve a családjaiknak. 🙂

A Grund64 Sport és Szabadidő Egyesület adószáma: 19236531-1-42

Sakkiskolánk a kezdő gyerekek tanítását, a sakk népszerűsítését önköltségesen végzi. A szülők által befizetett tandíjak fedezik az oktatók és a háttérben dolgozó kollégák béreit, adóit és felmerülő járulékos költségeket (terembér, fejlesztés, marketing, stb). Így van ez a rendezvényeinkkel, versenyeinkkel, táborainkkal is.

Azonban van egy egyre növekvő létszámú igazolt versenyzői csapatunk, olyan 5-18 éves gyerekek, akik komoly elhatározással sakkoznak – edzésen vesznek részt szinte minden nap, versenyen indulnak szinte minden hétvégén. Nem kényszerből, vagy mert kötelező lenne, hanem saját elhatározásból, azzal a céllal, hogy kiemelt szinten megtanuljanak sakkozni, akár mesterek, nagymesterek legyenek a jövőben. Ezért töltik a szabadidejüket tik-tok nézés helyett sakk edzéseken vagy gyakorlópartikon naponta 2-4 órán keresztül. Ezért szánják a hétvégék és tanítási szünetek nagy részét versenyre.

A munka nem is hiábavaló, hiszen az utóbbi 3-4 évben sorra hoznak el érmeket a gyerekek az országos versenyekről. Több, mint egy tucat élőpontos ifi (gyerek) sakkozónk lett mostanra (ez a szám két éve talán 3 fő volt) sőt a pontszámok is villámsebesen közelítenek az 1600 – 1800 – 2000 felé…

Jutottak ki már a gyerekek világversenyre, sőt, most is készülünk a válogatottságra, és a tavaszi szünetben is 10-15 gyermek vesz részt az egyhetes büki országos bajnokságon, ami a lerangosabb hazai korcsoportos versenynek számít.

A rapid egyhétvégés országos versenyre Miskolcra pedig évek óta 20 fő körüli gyereklétszámot utaztatunk, ami remélem, hogy idén már 30 fő körül lesz, hiszen ennyien (29 fő) ültek le a csapatunkban játszani a Budapesti ifi csb-n.

És nem csak a gyerekversenyeken – a felnőtt Budapesti csb-n is szépen szerepeltünk, 90%-ban gyerekekből álló csapatunkkal a III. osztály első felében végeztünk, és tervezzük, hogy jövőre már 2 csapatot is indítunk. (Itt 12 fősek a csapatok, és a bajnokságban egész évben helyt kell állni.)

És hogy miért írom mindezt le neked? Hogy lásd és érezd, hogy mennyi kihívás, munka, idő, családi áldozat és pénz kell ahhoz, hogy sakkban – versenyszerűen – helyt álljanak ezek a gyerekek. Ezen versenyeknek és edzéseknek a költsége jelenleg a családokra hárul. Erre keresünk az utóbbi időkben támogatást, ahogy erőnkből telik. A legegyszerűbb módja, hogy ehhez Te is hozzájárulj, ha adód 1%-át felajánlod a Grund64 SE részére.

A tavalyi évben befolyt kb. 120.000 Ft a felnőtt csapatbajnokság költségeit fedezte. Ezúton is köszönjük a felajánlóknak. Bízunk benne, hogy idén is hozzá tudtok járulni ezzel nem csak ehhez, hanem legalább a többi csapat-szintű verseny költségeinek fedezéséhez, vagy egy részéhez.

Az szja 1%-át mindenki felajánlhatja, akitől a tavalyi évben jövedelme után vontak le személyi jövedelemadót. Ez nem kerül semmibe, hiszen azt az adót már levonták, vissza nem adják. 🙂 Viszont ha nyilatkozol, hogy hova kerüljön, akkor nem marad az államkasszában, hanem hozzánk jön vissza (jövő ősszel) és a versenysakkozó gyerekek családját tudjuk belőle támogatni a következő évadban.

Ha a családodban és baráti körödben még néhány dolgozó felnőttnek megemlíted ezt a lehetőséget, azzal lehet, hogy megsokszorozod a támogatásodat.

Annyit kell tenned, hogy NAV eSZJA felületén ( https://eszja.nav.gov.hu ) bejelentkezve kiválasztod a „Rendelkezés az adó 1+1%-áról” opciót, és megadod a Grund64 Sport és Szabadidő Egyesület adószámát: 19236531-1-42

Ha az online ügyintézés problémát jelent, akkor a NAV ügyfélszolgálatán tudnak segíteni, vagy a munkáltatód/ könyvelőd lehet a megoldóember. De ha elakadsz, kérdezz, mi is segítünk, hogy papír alapon mit kell kitölteni. 🙂

Ha más ötleted, gondolatod támadt, hogy mivel tudnád a versenyzőink fejlődését támogatni, akkor azt is írd meg bátran. 🙂

Grund64 Sport és Szabadidő Egyesület adószáma: 19236531-1-42

A nyilatkozatot már meg lehet tenni, nem kell az utolsó pillanatig várni vele. 🙂

Köszönettel a Grund64 SE versenyzőinek nevében!

Megújult a weboldalunk!

Megújult a weboldalunk!

Örömmel jelentjük be, hogy a Sakkmatyi Sakkiskola weboldala teljesen megújult! Az új design nemcsak esztétikusabb, hanem sokkal felhasználóbarátabb is lett, hogy minden korosztály számára könnyedén elérhetővé tegyük a sakk világát.

Az új honlapon egyszerűbben böngészhetők a különböző programjaink, legyen szó online sakkórákról, óvodai és iskolai szakkörökről, vagy éppen a nyári napközis táborokról. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy a szülők és gyerekek egyaránt gyorsan megtalálják a számukra releváns információkat.

Emellett a Sakk-boltunk is frissült, ahol könnyedén beszerezhetők a sakkhoz kapcsolódó eszközök és munkafüzetek. Az ingyenes próbaórákra való jelentkezés pedig még sosem volt ilyen egyszerű!

Látogass el megújult oldalunkra, és fedezd fel a sakk izgalmas világát velünk!

Mi lesz nálunk a tavaszi szünetben?

Mi lesz nálunk a tavaszi szünetben?

Verseny és tanulás! Gyerekeknek és felnőtteknek! Online és személyesen is! Bár a tavaszi szünetben az iskolai tanrendhez kötődő foglalkozásaink szünetelnek, mégsem marad senki sakkprogram nélkül!

A tanulni vágyó gyermekeket kezdő szinten egy intenzív online tanfolyammal várjuk, azokat pedig, akik az alapokkal már tisztában vannak, számos érdekes tematikus órával. Néhány kedvcsináló téma: Sakk-Matek, ÖttuSakk, Csak az nyerhet, aki támad?, Titkos schnell varik

https://sakkmatyi.hu/extra-ora-tavasz/

Azok a gyerekek, akik inkább személyesen tanulnának, egy egynapos táborba jöhetnek a Grund64-be április 24-én, csütörtökön:

https://sakkmatyi.hu/egy-napos-elmenytabor-2025/

Szívesen tanulnál, de nem vagy már gyerek? Gyere a Sakkszerdára!

Április 23-án, szerdán Kassay Krisztián vár benneteket két témával: Az nyer, aki az utolsó előttit hibázza – így fejleszd a számítási készségedet (Mélyvíz csoport) és Add be a mattot, ha látod! – matt-típusok és 1-2 lépéses feladványok (Alapozó csoport)!

https://grund64.hu/sakkszerda-sakk-oktatas-felnotteknek/

Úgy érzed, hogy már eleget tanultál? Április 27-én a gyerekek tehetik próbára tudásukat nálunk:

https://sakkmatyi.hu/gyerekverseny/

Tök jók ezek a programok, de minden ütközik a családi kötelezettségekkel? Keress az önképzőkörben egy kedvedre való videót, ezeket felvettük előre, akkor indítod el, amikor neked a legjobb:

https://onkepzokor.sakkmatyi.hu/products

Szeptemberi bemelegito sikeres regisztacio

Gratulálunk!

Sikeresen kitöltötted az űrlapot és ezzel megtetted az első lépést, hogy tökélyre fejleszd a sakktudásod vagy éppen végre belekóstolj ebbe a csodálatos világba.

Kérlek figyelmesen olvasd végig ezt az oldalt, hogy minden fontos információ birtokában legyél és ne maradj le a további remek lehetőségekről sem, amik támogatnak az úton.

Majd, ha elolvastad az oldalt, figyeld az e-mailjeidet is, ott fogod megtalálni a további szükséges teendőket/lépéseket. Ne aggódj, minden szuper egyszerű lesz és mindenben segítünk Neked, hogy Te csak a sakkra tudj koncentrálni.

FONTOS!

O

SPAM

Amennyiben a levelünk 40 percen belül nem érkezik meg a postafiókodba, kérlek ellenőrizd a SPAM mappát is. Ha a rendszer spam-nek érzékelte levelünket, mindenképp tedd át a biztonságos címek közé, hogy legközelebb már ne kelljen keresgélned.

z

GMAIL

A GMAIL fiókoknál könnyen előfordul, hogy a levél a promóció mappában landol, ebben az esetben is a legjobb, ha a levelet átteszed a biztonságos címek közé.

Q

NINCS EGYIK MAPPÁBAN SEM

Volt már arra is példa, hogy a levél egyáltalán nem érkezett meg. Ez főként akkor szokott előfordulni, ha az adatok megadásakor az e-mail címet elírják. Ebben az esetben kérlek, hogy az info@sakkmatyi.hu e-mail címen jelezd nekünk, és elküldjük Neked a levelet.

2023. december 24.

2023. december 24.

Az utolsó napra egy quizzel készültünk nektek, amit ide kattintva tudtok megnyitni.

Mai kuponkódunkkal pedig december 30-ig az önképzőkör első hónapja csak 1.900 Ft (A 2. hónaptól teljes áron 4.953 Ft, de bármikor lemondható.). Az előfizetéssel a legtöbb kuzrusunkhoz azonnal hozzáférsz, és a tananyagok kínálatát rendeszeresen bővítjük! Az ONKAR1900 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?

2023. december 23.

2023. december 23.

Mindjárt vége az adventenek, a huszonharmadik napon újra egy kétlépses mattfeladványt hoztunk nektek. Világos lép először.

Mai kuponkódunkkal pedig december 30-ig az önképzőkör első hónapja csak 1.900 Ft (A 2. hónaptól teljes áron 4.953 Ft, de bármikor lemondható.). Az előfizetéssel a legtöbb kuzrusunkhoz azonnal hozzáférsz, és a tananyagok kínálatát rendeszeresen bővítjük! Az ONKAR1900 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?

2023. december 22.

2023. december 22.

Mindjárt vége az adventenek, a huszonkettedik napon egy kétlépses mattfeladványt hoztunk nektek. Világos lép először.

Mai kuponkódunkkal pedig december 30-ig az önképzőkör első hónapja csak 1.900 Ft (A 2. hónaptól teljes áron 4.953 Ft, de bármikor lemondható.). Az előfizetéssel a legtöbb kuzrusunkhoz azonnal hozzáférsz, és a tananyagok kínálatát rendeszeresen bővítjük! Az ONKAR1900 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?

2023. december 21.

2023. december 21.

Advent huszonegyedik napján oktatónk, Csiszár Zoltán javasolt nektek egy feladványt Bláthy Ottó Titusztól.
Bláthy Ottó Titusz a soklépéses feladványok világhírű magyar mestere a bécsi műegyetemen
végzett, majd gépészmérnökként dolgozott szinte élete végéig a Ganz Gépgyár alkalmazásában. Az egész világ elismerését kivívta, miután társaival (Zipernovszky Károly és Déri Miksa) 1885-ben megalkották a villamosenergia-átvitel nélkülözhetetlen eszközét, a transzformátort.
Bláthy a sakkal már fiatal korában megismerkedett, de a versenyzés saját bevallása szerint nem vonzotta különösebben. Első feladványait az 1870-es évek végén publikálta, majd az 1880-as évek közepétől (miután Ehrenstein Mór megismerteti vele az idevágó munkákat) csaknem kizárólagosan soklépéses műveket alkot. Amerikai tanulmányútja (1886) során megismerkedik az akkori legismertebb feladványszerzővel, Reichhelmmel. Ezután sorra jelennek meg a sajtóban feladványai, majd 1889-ben saját kiadásában „Soklépéses feladványok” címen 26 magas lépésszámú mű. Ezek között 10 olyan feladvány található, amelynek lépésszáma 127 és 192 között van! A könyv nagy feltűnést kelt, alig egy év
elmúltával újabb kiadás jelenik meg, immár 50 feladványra bővült tartalommal. A szerző neve egyszerre fogalommá vált és az is maradt.

Ebben a feladványban világos indul és 21 lépésben mattot ad. (Nincs rövidebb, ha sötét a legjobbakat lépi!

A megoldáshoz itt találtok segítséget.

Mai kuponkódunkkal pedig igazán extra lett: december 30-ig az önképzőkör első hónapja csak 1.900 Ft (A 2. hónaptól teljes áron 4.953 Ft, de bármikor lemondható.). Az előfizetéssel a legtöbb kuzrusunkhoz azonnal hozzáférsz, és a tananyagok kínálatát rendeszeresen bővítjük! Az ONKAR1900 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?

2023. december 20.

2023. december 20.

Advent huszadik napján újra FIDE-mester oktatónk, Zentai Péter feladványát hoztuk nektek. A feladat: fehér lép és egy lépésben mattot ad.

Mai kuponkódunkkal pedig igazán extra lett: december 20-ig 20% kedvezménnyel vehetitek meg bármelyik kurzusunkat. A KARI20 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?

2023. december 19.

2023. december 19.

Advent tizenkilencedik napján újra egy kétlépéses mattfeladványt hoztunk nektek, de ezúttal fekete lép először.
Akinek tetszik ez a feladat, az online próbaóra után valószínűleg már egy haladóbb csoportba kerülne, de akinek még nehéz, annak is tudunk megfelelő csoportokat javasolni.

Mai kuponkódunkkal pedig igazán extra lett: december 20-ig 20% kedvezménnyel vehetitek meg bármelyik kurzusunkat. A KARI20 kuponkódot ezen az oldalon keresztül tudjátok felhasználni.

Érdekel a többi feladvány és kuponkód?