fbpx

Sakkmatyi intenzív online tanfolyamok

Egész nyáron 2023-ban is!

Kezdő szinttől a versenyzőig, oktatóval, online 

Két hét alatt megtanulhatsz sakkozni

Vagy látványosan fejlődhet a sakktudásod két hét alatt.

Egy hét alatt 10 óra vagy két hét alatt 20 órányi fejlődés az majdnem olyan, mintha egész évben tanultál vonla sakkozni!

Online sakk
Sakk oktatás gyerekeknek

Kis csoportokban, 5 évestől felnőttig foglalkozunk a sakkozni vágyókkal

A jelentkezőket életkoruknak és tudásuknak megfelelő csoportba osztjuk

A jelentkezőket előzetes tudásuk alapján soroljuk 3-6 fős csoportokba és választjuk ki a nekik megfelelő időpontot. A szintet egy ingyenes próbaórán mérjük fel, ahol egyben megismerkednek a jelentkezők azzal, hogy hogyan is tanítunk mi a Sakkmatyiban.

Egy vagy több hetes intenzív online sakk foglalkozások oktató irányításával.

A választott heteken képzett oktató irányításával vehetsz részt a tanfolyamon napi két órában.

A gyerekcsoportokban egy délelőtti és egy délutáni foglalkozást minden nap egy fakultatív extra játék egészít ki. A felnőtt csoportok foglalkozásait munkaidőhöz igazodva esti duplaórákban tartjuk. 

Mikor  lesznek a tanfolyamok? 

Egész nyári szünetben várunk!

Egy hét alatt 10 órányit, majd egy újabb választott héten újabb 10 órányit fejlődik a sakktudásod, vagy dönthetsz úgy, hogy ősztől folytatod heti rendszerességű foglalkozásokon az agytornát.  

Nyári intenzív online turnusainkat a nyári szünet összes hetére meghirdettük!

 Igényed és tudásszinted felmérése után jelöljük ki számodra az ideális hetet/csoportot. 

Milyen szintűek a csoportok?

Kezdőtől versenyzőig tanítjuk a gyerekeket, és a kezdő vagy fejlődni vágyó felnőtteket is várjuk!

Játékos és interaktív Sakkmatyi tananyaggal teljesen kezdő szinttől egészen a minősített versenyzőkig foglalkoznak képzett oktatóink a sakkozni vágyókkal.

 

Mit tanulhatok meg egy intenzív tanfolyamon?

A kezdő tanfolyamra két hetet ajánlunk. Ennek végére a résztvevő gyermek vagy felnőtt képes lesz egy szabályos partit játszani akár online, akár otthon, a saját sakktábláján, bárkivel!

A haladó tanfolyam 10 foglalkozása alatt lefektetjük a sakkelméleti tudás alapjait, miközben gyermeked gondolkodási képességei is fejlődnek, és élvezni fogja a játékot minden egyes foglalkozáson! Versenyző csoportjainkban szintednek megfelelően fejlődhetsz!

Egy-egy nyári turnus 10 alkalomból áll, de  a teljesen kezdőknek 20 alkalmat ajánlunk a teljes szabályismeret elsajátításához. A foglalkozások következő tanfolyamon, vagy őszi csoportokban folytathatók, akár komolyabb, versenyző szinten is.

És a legfontosabb, hogy a foglalkozások játék- és élményközpontúak – még a felnőtteknek is!  Így a legfőbb célunk, hogy a résztvevők élvezzék a sakkal való ismerkedést! Önbizalmuk növekedjen, legyen kedvük a játékot jobban és jobban megismerni.

 

Mire van szükség a részvételhez?

Laptop vagy asztali gép, internetkapcsolattal, mikrofonnal, lehetőleg egérrel kezelve. Nem baj, ha nincs tapasztalata a résztvevőnek az egérhasználatban, mert az egyszerű feladatok közben ezt is megtanulja.

Kamera jó, ha van, de nem nélkülözhetetlen. Haladóbb csoportokban a tablet is megfelelő, de a kezdőknek azon nem fog minden technika jól működni.

Nem szükséges, hogy legyen otthon sakk készleted, de persze a tanfolyam végére azért érdemes lesz beszerezned egyet, hogy otthon is tudjatok játszani! 🙂

A tanfolyam mellé javasolni fogjuk a Sakkmatyi tanít munkafüzet otthoni használatát.

Ezt majd jelentkezésed után meg fogod tudni rendelni nyomtatható vagy postázandó formátumban.

 

Hogy történik a regisztráció?

1. lépés: Regisztrálj az ingyenes próbaórára az űrlapon!

Meg fogjuk kérdezni, mellyek a megfelelő szabad hetek számodra a nyáron, és felmérjük a tudásodat is. Ezek alapján ajánlunk ideális csoportot. 

Az alábbi regisztrációs lapot kitöltve jutsz az ingyenes próbaórára. A regisztrációdat azonnal visszaigazoljuk és várunk az általad választott időpontban az órára. Emailen kapod a belépési információkat. 

Fizetési tudnivalók

A próbaóráért most nem fizetsz.

Az első  10 alkalmas nyári tanfolyam díja
egységesen 24.500 Ft/hét.  Ha folytatni szeretnéd, a második 10 alkalomra már tanulói kedvezménnyel jelentkezhetsz:  20.000 Ft/hét
Ha már tanulónk vagy NE jelentkezz próbaórára, mert úgy nem tudod érvényesíteni a tanulói kedvezményt! Emailen kaptál információt a beiratkozás menetéről! 

A próbaóra után 10.000 Ft/fő/hét foglalót várunk tőled. Ha ez megérkezett, akkor fogunk besorolni az igényeidnek megfelelő csoportba.  A fennmaradó összeg  a tanfolyam  indulásakor fizetendő.

A csoportba sorolás kéthetente történik. Ha eddig az időpontig megérkezik a foglalód és részt vettél próbaórán, úgy ki tudunk értesíteni a tanfolyamod időpontjáról. Ha nem találunk számodra megfelelő időpontot, a foglaló visszajár. Ha később érkezik meg a jelentkezés, egy későbbi csoportbasorolásnál fogunk értesíteni! 

A foglalkozásokat lemondani nincs lehetőség, azonban előre jelzett hiányzás esetén igyekszünk pótlási lehetőséget biztosítani egy párhuzamos csoportban. 

Jelentkezz egy próba alkalomra!

Csoportok kihirdetésének következő időpontja: 2023.06.21. Ehhez legkésőbb 2023.06.20-ig kell próbaórán részt venned. Még ennyi időd van jelentkezni:

Időben jelentkezz:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

A nyári próba ingyenes, kötelezettséggel nem jár.
Minden tájékoztatást megkapsz kollégánktól a nyári tanfolyamokról. 

Ha határidő után jelentkezel, két héttel később értesítünk a csoportbeosztásról. 

A nyári próba ingyenes, kötelezettséggel nem jár.

Fizetned csak a tanfolyamot kell, amennyiben szeretnél jönni.

A kisfiamnak tegnap volt ez első sakkórája. 

Teljesen kezdő nagyon tetszett neki, azóta is emlegeti, sőt azt kérdezte hogy minden nap sakkozhat?!
Köszönjük szépen az online lehetőséget, mi mindenképpen szeretnénk folytatni
P. Katalin

Sakkmatyi logó sakk gyerekeknek

Remek kezdeményezés az online kezdő ovis tanfolyam. A fiam az első óra után már alig várja a következőt. Ezen kívül remek lehetőség a Facebook oldalon közzétett feladatok megoldása is, mellyel tovább gyakorol a gyerek a következő órára. Bármelyik ovisnak csak ajánlani tudom, csatlakozzatok bátran! 

h.a.