fbpx

Napközis tábor

 

Újhegyi sakktábor 2022. 06.20. – 24.
és augusztus 1. – 4.

Napközis sakktábor 4-12 éves gyerekeknek
kezdő szinttől

MÉG VAN HELY! A júniusi turnusra lehet 1-1 napokra is jelentkezni. Ezt jelezd emailen: titkarsag@sakkmatyi.hu

Változatos programok

Hozzáértő oktatók

Tudásszint szerinti csoportok

Játékos oktatás

Sakkmatyi nyári tábor

Az ideális nyári tábor

Megtaláltad gyermeked számára az ideális nyári tábort, ha:

– egy olyan táborba szeretnéd küdeni, ahol személyes figyelmet kap, ahol az oktatók már az első nap tudni fogják a nevét, és másnap már azt is, hogy mivel lehet mosolyt csalni az arcára

– egy olyan tábort keresel, ami nem „gyerekmegőrző”, hanem a gyerekek folyamatos izgalmas programokon vesznek részt, ahol az oktató nem hagyja unatkozni, hanem bevonja a gyerekeket a közös tevékenységekbe

– ahol a „program” nem azt jelenti, hogy elmegyünk egy másik helyre, egy játszóházba/ strandra ahol aztán újra szabadprogram van, hanem az oktatók foglalkoznak a gyerekekkel, maguk állítják össze és szervezik a tevékenységet, a gyerekek érdeklődését és mentalitását is figyelembe véve

– ahol a gyerek megismerheti a sakkjáték alapjait, vagy bővítheti ezzel kapcsolatos ismereteit egy felépített tanfolyam keretében, és lehetősége van a sakkrajongó gyerekeknek sok-sok játékra, gyakorlásra is

– ahova a gyermek napról napra felszabadultabban fog megérkezni, és lefekvésig, sőt még hetekig mesélni fogja a rengeteg begyűjtött élményét

Előzetes sakktudás nem feltétel, de nem is akadály, hiszen tudásszint szerinti csoportokban tanulunk sakkozni, személyreszabottan!

Nem tudom hogy csináltátok, de a gyerek sakkbolonddá vált. Azzal kel és fekszik azóta is! 😀

K. Zsuzsanna

Számomra az volt a legjobb pillanat, amikor az első napi feszültség után második nap lelkesen szaladt oda Panka az oktató sráchoz. Ekkor nyugodott meg anyai szívem, hogy jó hetünk lesz. Köszönöm!

"Panka anya"

Jelentkezési határidő első turnusra június 18.

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Program

A napi program a gyerekekhez rugalmasan igazodik, de mi így tervezzük:

A szervezett programok naponta 9-4 között vannak, de 8-5-ig ügyelet igény szerint megoldható.

  • tudás szerinti csoportbontással sakk foglalkozás
  • kreatív program
  • tudás szerinti csoportbontással sakk foglalkozás
  • sportos / mozgásos játékok
  • ebéd, játszóterezés
  • személyre szabott önálló sakkfeladatok
  • napi izgalom, például kincskeresés, logikai játszóház, akadálytúra, rókavadászat, vetélkedő, házibajnokság stb 🙂

 A héten az egyik nap várhatóan kirándulni megyünk, ahova visszük magunkkal a sakkot is! 🙂

 

sikeresen megtartott tábor

választható táborhét

férőhely 2022-re

Az elején féltettem, mert még olyan kis önállótlan, de le a kalappal az oktatók előtt, valóban mind a tizenvalahány kisgyerekre oda tudtak figyelni. Sapka, kulacs, ceruzák…! Még az én kicsit szétszórt fiacskám sem hagyott el semmit!

Marika, Zsoltika anyukája

Mi azért járunk már évek óta Sakkmatyi táborokba (most más második gyerekkel), mert biztosan tudom, hogy ez egy nyugodt hét lesz. A gyerek lelkesen fog kelni reggel és menni, és délután élményektől elfáradtan korán dől ki. 

Zazi, Máté és Balázs (apa)

Részvételi díj

5 napos napközis sakktábor: 42.000 Ft/fő/ turnus

Előjelentkezési kedvezménnyel április 30-ig foglalózva: 39.500 Ft/fő/turnus

Testvéreknek vagy akik tavaly is velünk táboroztak, vagy idén már másodszorra jönnek, további 2000 Ft/fő kedvezmény.

Helyszín: Budapest, Újhegyi Művelődési Központ

 

„SAKKÉLMÉNY” GARANCIA

Garantáljuk, hogy a gyermeked pozitív élményeket gyűjt a táborban!
Sok-sok évnyi tapasztalat után biztosak vagyunk benne, hogy a táborban a gyermeked a sakkhoz kapcsolódó pozitív élményeket fog gyűjteni, így jól fogja érezni magát. Erről gondoskodnak a szuper-kedves oktatók, a változatos programok, a pozitív megerősítésre épülő pontgyűjtés, a meglepetés-ajándékok és közös élmények. 
Oktatóink minden megtesznek érte, hogy a gyermekek sokat sakkozanak és tudásukhoz mérten kellően fejlődjenek, de ezt csak úgy lehet elérni, ha a gyermek szereti a foglalkozásokat és szívesen jön hozzánk, ezért elsődleges szempont, hogy jól érezze magát nálunk a táborozó. 

Ha mégis azt tapasztalod, hogy nem nyertük meg a tetszését, és minimum 2 tábornapi részvétel után nem akar többet jönni, vagy úgy zárja a tábort, hogy „ide soha többet”, akkor jelezd ezt nekünk legkésőbb a következő napon emailen, és a teljes befizetett tábordíj összeget átszámítjuk egy másik programunkra, akár táborra, versenyre, foglalkozásra, otthoni tananyagra, könyvre, magánórára, bármire, amivel közösen úgy látjuk, hogy a hasznára fordulhat és az elvesztett kedvét vissza tudjuk szerezni. 

 Mi történik a jelentkezés leadása után?

 

Add meg a lenti űrlapon a jelentkezési információkat, és e-mailben kapod a fizetési információkat:

  15.000 Ft/turnus díjat kell befizetned egy héten belül, hogy a hely biztosítva legyen.

 Ez  az összeg helyfoglaló, nem áll módunkban visszafizetni május 1-e utáni lemondás esetén, kivéve, ha a tábor valamilyen okból nem kerül megrendezésre vagy a körülményeiben jelentős változás (pl. időpont/helyszín) történik, ami a jelentkezőnek nem felel meg.

A tábordíj fennmaradó részét két részletben várjuk tőled május 20-ig és június 20-ig. 

 

 

 

Jelentkezési lap

Sakk oktatás gyerekeknek
Jelentkezési lap nyári Sakkmatyi táborba
Kőbánya Újhegy, napközis tábor
Jelentkezés után érkezik egy visszaigazoló email az utaláshoz szükséges számlaszámmal.

Lemondási feltételek:

A jelentkező esetleges visszalépése esetén a saját foglalt helyét átadhatja más, általa hívott új érdeklődőnek, akár az utolsó pillanatban is, így a befizetett foglaló sem vész el.

Részvételi díj visszatérítés: 2022.05.01. után a 15.000 Ft helyfoglalót nem áll módunkban visszafizetni vagy jóváírni.
2022. június 20. után a teljes tábordíj 50%-át nem áll módunkban visszafizetni vagy jóváírni.
Két héttel vagy kevesebbel a tábor indulása előtt nem áll módunkban visszalépést elfogadni. A táborhely ekkor is átadható egy hozott új érdeklődőnek.

Fertőző betegség esetén a táborozót nem tudjuk a táborban fogadni. Orvosi igazolás bemutatása után a tábordíjat – a 15.000 Ft foglaló kivételével – a résztvevőnek visszautaljuk, vagy a táborba maga helyett egy másik résztvevőt küldhet.

Megértést köszönjük!